Termék jellemzők
Mit kell tudni a játékról?
Körvonal Egymás szemében – párkapcsolati kártyajáték
Körvonal kártyajáték kifejezetten pároknak, párkapcsolatban élők számára. A játék olyan kérdéseket tartalmaz amikből kiderül, ki milyennek látja a másikat és a kapcsolatukat. Emiatt bár a korosztályi besorolása 15 éves kor felett ajánlott, inkább felnőtteknek ajánljuk.
A kérdések érintik a jelenlegi életet, a közös múltat, a jövőre vonatkozó terveket, de szóba kerülhetnek olyan témák is, amikről eddig nem is beszéltetek. Szórakoztató és elgondolkoztató kártyajáték azoknak, akik nemcsak egymás mellett szeretnének élni, hanem a szó szoros értelmében együtt, a lehető legmélyebben megismerve a másikat.
A játékot kétféleképpen lehet játszani: Az egyik játékos mindkét esetben húzni fog egy lapot és felolvassa a rajta szereplő kérdést. Az egyik lehetőség, hogy a felolvasott kérdést csak ő maga válaszolja meg, a másik fél meghallgatja, majd a ő fog új lapot húzni, amit már ő válaszol meg. A másik lehetőség, hogy a játékos által felolvasott kérdést mindketten megválaszolják sorban egymás után.
A játékot nagyobbaknak, felnőtteknek ajánljuk, mivel a kérdések a felnőtt lét különböző területeit is érintik – például a munka. Így a kérdések gyakran mélyebb önreflexiót és érzelmi érettséget igényelnek. A kártyajátékot többször is lehet játszani, hiszen ahogy telik az idő mindkét fél változik, így lehet hogy ugyanarra a kérdésre már máshogy fognak válaszolni. A játék időtartama is változhat, egy-egy kérdés mélyebb beszélgetéseket indíthat el, így akár órákig is eltarthat.
A Körvonalnak már rengeteg kártyajátéka jelent meg, melyek mind beszélgetésindítók. Ez a kártyajáték kimondottan pároknak készült, akár mélyebb beszélgetésekre.
Előforduló kérdések:
- Mikor voltam szerinted igazán önmagam?
- Szerinted mit gondolnak rólunk az emberek?
- Mivel tudlak nagyon megnevettetni?
- Mi az a a dolog amit szeretnél egyszer együtt kipróbálni?
Tartalma:
- 80 kártya
Ajánlott: 15 éves kortól
Biztonsági figyelmeztetés: Figyelem! A játék apró alkatrészeket tartalmaz, emiatt 3 éves kor alatt nem ajánljuk! Fulladdásveszély!
Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Családi társasjátékok
Érzelmi intelligencia társasjátékok
Pszichológiai társasjátékok
Személyiségfejlesztő és önismereti társasjátékok
Magyar társasjátékok
