Termék jellemzők
Mit kell tudni a játékról?
Mindent a helyére! társasjáték - Új kiadás
A Mindent a helyére új kiadás társasjátékban a rendrakásé a főszerep, aminek a gyakorlattá válását is segíthetjük gyermekünknél.
A játék menete:
A jutalomkorongokat a dobozba helyezzük, a memória korongokat pedig – képpel lefelé – az asztalra tesszük. Ezután a kis építőkockákat tetszőlegesen felállítjuk a játékmező négy sarkán piros kerettel jelölt mezőkre. A játékban ezek fogják betölteni a bábuk szerepét.
A soron lévő játékos dob mindkét kockával. A színkocka azt mutatja meg, hogy milyen színű építőkockával kell lépnie, a számkocka pedig azt, hogy mennyit.
Hogy egy adott színből milyen formájú bábuval szeretne lépni, azt a játékos dönti el. Lépni csak függőlegesen és vízszintesen szabad egy szomszédos mezőre, átlósan nem.
A célunk, hogy minél több formával eljussunk a megfelelő nyíláshoz.
Más bábukon, lyukakon áthaladhat, de nem állhat meg rajtuk. Ha már nincsen olyan színű figura a játéklapon, amilyet a játékos dobott, akkor a következő játékoson a sor.
Ha a játékos csillagot dob, akkor felfordíthat a memóriakorongok közül egy szín- és egy formakorongot. Ebben az esetben a két korong mutatja meg, hogy melyik bábuval kell lépnie.
Miután lépett, a korongokat visszafordítja. A játékosoknak érdemes megjegyezniük, hogy melyik korong melyik színt vagy formát rejti, mivel, ha olyan kombinációt fordítanak, ami már nincs a játékmezőn, akkor abban a körben nem léphetnek.
Ha valakinek sikerül egy bábut a megfelelő lyukhoz vezetnie, akkor dobja be a bábuját, és válasszon magának egy jutalomkorongot. A lyukhoz nem kell pontos dobással érkeznie.
A játékot az nyeri, akinek a legtöbb jutalomkorongot sikerül összegyűjtenie.
Könnyíthetünk is a játékon. Ilyen esetben a memóriakorongokat nem használjuk. Ha egy játékos csillagot dob a színkockával, akkor kiválaszthatja, hogy melyik színnel szeretne lépni.
A kedves, vidám társasjáték fejleszti a memóriát, a szem-kéz koordinációt, a logikus gondolkodást, a szín- és formafelimerést és a szociális készségeket.
Pásztohy Panka aranyos illusztrációi, a pici építőkockák, és a könnyen tanulható, mégis gondolkodásra ösztönző játékmenet miatt jó szívvel ajánljuk 3 éves kortól a megújult Mindent a helyére társasjátékot.
Tartalma:
1 játéktábla
1 szín dobókocka
1 szám dobókocka
12 kis fából készült építőkocka
7 memória korong
12 jutalom korong
játékszabály
A doboz mérete: 19 x 27 x 6,5 cm
Biztonsági figyelmeztetés:
A játék a CE szabványnak megfelel. Egészségre ártalmas anyagot nem tartalmaz. A játékot 3 évesnél fiatalabb gyerekek nem használhatják.
Ajánlott: 3 éves kortól
Nem találtad meg, amit keresel, vagy körülnéznél hasonló termékek között?
Tér-irány érzékelést fejlesztő játékok
Logikai játékok
Figyelemfejlesztő játékok
Fejlesztőjátékok kiscsoportosoknak
Színek és formák egyeztetése játékosan
Magyar társasjátékok
