Dorina - Okosjáték
2025. 08. 19. 11:13:38
A rajzkészség fejlődése szoros kapcsolatban áll az idegrendszeri érés ütemével, és már egészen kicsi korban megfigyelhető, hogy a gyerekek fokozatosan egyre tudatosabb, részletesebb ábrázolásra képesek.
Rajzolás bölcsis korban: az első firkák
Már 1–2 éves korban megjelennek az úgynevezett firkakorszak jellemzői. A bölcsis gyerekek még nem törekednek felismerhető formák megrajzolására, számukra a vonalak húzása, a mozdulat élménye a fontos. Ez az időszak a szem-kéz koordináció, a kar- és csuklómozgás gyakorlásáról szól.
Ebben a korban érdemes biztonságos, kifejezetten kicsiknek tervezett rajzeszközöket adni a kezükbe. Például babáknak készült krétát, mint a Djeco marokkréta, amelyet ergonomikus formája miatt a legkisebbek is könnyen megfognak. A korai „firkálgatás” már észrevétlenül elkezdi előkészíteni a kezet a későbbi írásmozdulatokra.
Rajzolás óvodáskorban:a formák felfedezése
3–4 éves korban a gyerekek rajzai kezdenek tudatosabbá válni. Először egyszerű köröket, majd kereszteket, vonalakat, négyzeteket képesek megrajzolni. Ezek a formák a vizuális-motoros integráció fejlődését jelzik, és alapot adnak a bonyolultabb alakzatokhoz.
4–5 éves korban megjelenik az emberrajz első formája, a „fej-láb” figura – egy nagy kör (a fej) és két vonal (a lábak). Ez a gyerekek számára mérföldkő, hiszen először próbálnak konkrét, felismerhető alakot ábrázolni. Az óvodás időszak végére a rajzok részletgazdagabbá válnak: házak, fák, állatok, egyszerű jelenetek is megjelennek a papíron.
Rajzolás kisiskolás korban: részletek és történetek
6–8 éves korban a gyerekek rajzkészsége jelentős fejlődésen megy keresztül. Már képesek arányokat érzékeltetni, a figuráknak arcot, ruhát, hajformát rajzolni. A tárgyak és emberek elhelyezése a papíron tudatosabb lesz, megjelenik a térbeli ábrázolás igénye.
Ebben az időszakban a rajzok már gyakran történetet is elmesélnekl: a gyerekek több szereplőt, cselekményt jelenítenek meg, a képeken megjelenik az érzelmek kifejezése is.
Ez már szoros kapcsolatban áll az iskolai írás-olvasás tanulásával, hiszen a kéz apró mozdulatainak koordinációja, a vonalvezetés pontossága és a részletek kidolgozása közvetlenül segíti az írás készségét.
Hogyan támogathatjuk a rajzkészség fejlődését?
Minden életkorban fontos, hogy a gyerekek életkoruknak megfelelő eszközökkel dolgozhassanak. A legkisebbeknél a marokfogásra tervezett kréták és vastag ceruzák ideálisak, az óvodásoknál már bevezethetők a vékonyabb rajzeszközök, a kisiskolások pedig szívesen használnak filctollakat, színes ceruzákat, vízfestéket.
A közös rajzolás, a pozitív megerősítés és a szabad alkotás lehetősége mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek örömmel fejlesszék képességeiket.