Azonban, ahogy nőnek, a hagyományos magyar és francia kártya egyre kevésbé köti le a figyelmüket, ami teljesen érthető, hiszen jóval kevesebb kihívást, izgalmat tartogatnak számukra, mint egyéb játékok. A szabályok elsajátítását követően elég hamar elveszítik az érdeklődésüket, és inkább olyan elfoglaltságokat keresnek maguknak, amelyeket valamilyen oknál fogva érdekesebbnek találnak. A Bang kártyajáték azzal a céllal lett kifejlesztve, hogy a használata 8 éves vagy annál idősebb gyerekek örömére szolgáljon a mindennapok során.
Ha megörvendezteted a gyerkőcödet ezzel a szuper termékkel, akkor egy igazi western hangulatú mókára számíthat, amit biztosan abba sem akar majd hagyni. A precíz grafikának, az érdekes szabályoknak, karaktereknek és feladatoknak köszönhetően a Bang kártyajáték hosszú hetekig, hónapokig a kedvenc játékává válhat. Ami a használatát illeti, nagyon gyorsan el lehet sajátítani az útmutatóban leírtakat, és persze a lelkes gyakorlás közben is sokat lehet tanulni, na meg jókat szórakozni. Mivel a játékszabályok a felnőttek részére is tartogatnak újdonságokat, ezért szülőként Te is élményteli elfoglaltságra számíthatsz, ha beszállhatsz a kártyázásba, de természetesen a család többi tagja is kiveheti a részét a kellemes szórakozásból.
A Bang kártyajátékban a mindenre elszánt seriffek egy csapat bandita után erednek, hogy a városban visszaállítsák a rendet. A kitartó munkájukat lelkes seriffhelyettesek is segítik, de a szereplők között egy furfangos renegát is feltűnik, aki túl akar járni a többiek eszén, ezzel megtévesztve az egymással harcoló ellenfeleket. A játszma során mindenki egy-egy érdekes karakter bőrébe bújva vehet részt a kalandokkal, izgalmakkal teli eseményekben. A 4-7 személy által játszható Bang kártyajáték remek kikapcsolódási lehetőséget kínál a nagyobb gyerekeknek, illetve a hozzájuk csatlakozó felnőtteknek is.
Zombi Kids evolúció társasjáték vélemények >>>
Santorini társasjáték vélemény >>>
Kingdomino társasjáték vélemény >>>
Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, kövess minket itt is:




